Orgonit medál, Rózsakvarc
Ára: 6000 Ft
Mérete: 4 cm
Hatótávolsága 2-3 méter átmérő
A rózsakvarc: erősíti, tisztítja és nyugtatja a szívet. Elfogadással és mély belső békével tölt el kritikus helyzetekben, vagy krízis idején. A rózsakvarc megnyitja a szívet, elindítja belső gyógyulását, fokozza saját magunk szeretetét és elfogadását. Elindítja bennünk a megbocsátás folyamatát. Erősíti és vonzza a tiszta kapcsolatokat. A meglévő kapcsolatokat tisztítja és helyreállítja bennük a bizalmat, azokat melyek pedig már nem szolgálják tovább fejlődésünket és csak korlátoznak, azokat szeretetteljesen segít elengedni.
A rózsakvarc szeretetteljes energiája képes eloszlatni a negatív energiákat belőlünk és a környezetünkből és békés hozzáállással helyettesíti. Enyhíti a hangulatingadozásokat, a változókorral járó panaszokat. Erősíti bennünk az optimizmust, hogy a fényt, szépet és jót lássuk mindenben. Ez a könyörületes ásvány segíti felszabadítani azokat az érzelmeket amiket magunkba fojtottunk, serkenti ezek szeretetteljes kimondását. Gyógyítja a korábbi érzelmi sérüléseket, bánatot.
Fizikai szinten
A rózsakvarc enyhíti a szédülést, jótékony hatása van a szívre, keringési rendszerre, mellkas feszültségének oldására, tüdőre és a veseműködésre. Jótékony hatással van a termékenységre és a magzat – anya közötti szeretet kapcsolat erősítésére.
Az orgonit hatása:
Az orgonit valójában egy energia átalakító, ami képes a negatív (szervezetünk számára káros) rezgéseket pozitív energiákká alakítani. A belül lévő ásványok energiája fokozottan tud hatni.
Az orgonit belső részén: Hegyikristály, Rózsakvarc, Fekete Turmalin, Sungit, Hematit, réz, réz spirál, Atlantiszti védelmező szimbólum van.
Az ásványok ősi népi megfigyelések alapján képesek tisztítani a környezetükben lévő teret, megszűrni a káros föld-, rádió-, mikro, elektromos sugárzásokat és pozitív élet energiával feltölteni a körülöttük lévő teret. Környezetükben harmóniát, békességet és nyugalmat érezhetünk, feltöltik és tisztítják a hármas lényünket.
Az orgonit belsejében lévő kvarckristályok (hegyikristály, rózsakvarc) nyomás alatt piezo elektromossá válnak, így magukhoz vonzzák a negatív ionokat és taszítják a pozitív ionokat a környezetükben. Az ionok arányának átrendezésével a szervezetünk számára tisztább és kiegyensúlyozottabb térben lehetünk, ahol szervezetünk megpihenhet, fellélegezhet és az önregenerációs folyamataira tud koncentrálni. Mivel az ásványok folyamatos nyomás alatt vannak, így sosem merül le és nem kell tölteni sem őket. Az orgonit sajátossága, hogy a benne foglalt kristályok és szimbólumok hatása felerősödik és így még intenzívebben tudnak érvényesülni az életünkben.
Az orgonit hatásáról bővebben ITT olvashatsz.
A rózsakvarcról bővebben ITT olvashatsz.