Larimár medál – Orgonit
Ára: 7000 Ft
Mérete: 4 cm
Hatótávolsága: 3 méter átmérő
- Bőr szálon és egyedi logózott vászon tasakban
A Larimár hatása:
A larimár végtelen békét és nyugalmat áraszt a lelkünkbe. Segít kioldani a negativitást belőlünk. Oldja a feszültséget, szorongásokat és a nyomasztó gondolatokat. Erősíti bennünk a türelmet, együttérzést és mély szeretetet. Minden szinten a szeretetteljes és békés elfogadást tanítja, azt, hogy a megadás során érkezhet meg hozzánk az, ami igazán a lelkünk szerint való.
A Larimarról úgy tartják, hogy az elveszett Atlantisz ősi tudását tárolja és a segítségével ebbe a tudásba kaphatunk beavatást, ha már felkészültünk rá. Jólétet és szerencsét hozó ásványként tisztelik. Ez az ásvány minden szinten a lelki utunkra segít rátérni, tisztítja ezt az utat és tiszta rálátást ad, hogy mi az ami még akadályoz a lélektervünk megvalósításában.
A larimar vagy más néven delfinkő egy nagyon ritka ásvány, a világon kevés lelőhelye van.
Ez az ásvány segít belehelyezkedni az áramlásba, elengedni mindent amit már csak teherként cipelünk magunkkal.
Intenzív szív gyógyító, mély együttérzéssel oldja akár előző életekbe visszamenőleg is veszteséget, gyászt, lelki traumákat és csalódásokat. Helyreállítja a sérült ősbizalmat, helyreállítja az önértékelést, megerősíti a hitet önmagunkban és abban, amire hivatottak vagyunk.
Összekapcsol az Isteni Énünkkel, tisztítja az érzékeléseket, hogy képesek legyünk meghallani az Isteni Én vezettetését és a tiszta intuíciókat.
Segíti a Föld fejlődését, egy új világot felépíteni. Segít kapcsolódni az új rezgésekkel, megnyitja a tudatot és összehangolja a fizikai testet az érzelmi és spirituális testtel. Segíti a kapcsolódást az angyali birodalmakkal, felemelkedett mesterekkel.
Ha már felkészültünk a bennünk mélyen rejlő tudásra, akkor segít beaktiválni a képességeket. Minden szinten támogatja a spirituális utat, nyitja és tisztítja a harmadik szemet, segíti a megértéseket és a lelki bölcsesség fejlesztését.
Gyógyítja a fizikai testet, regenerálja a sérült szöveteket és sejteket, egészen a DNS szintjéig lehatolva kezdi helyrehozni a károsodott információkat.
Átalakítja a negatív mintákat és kódolásokat, segíti a lélekfejlődési folyamatot. Tisztítja a csakrarendszert és segít rálátni az elfojtásokra, blokkokra.
Védelmezi az energiarendszert, segít leválasztani a rákapcsolódó entitásokat, elhárítja a negatív energiákat.
Fizikai szinten
A larimár segíti a szervezet öngyógyító folyamatait, lepakolni minden feszültséget, feleslegesen cipelt terhet. Támogatja a szív és érrendszer működését, a porcképződést, torok betegségeinek gyógyulását. Oldja a feszültséget a mellkasban, a fejben és a nyakban.
Jótékonyan hat az ízületi problémákra.
Enyhíti a fájdalmat.
Csakrák amikre a Larimár hatással van:
Napfonatcsakra, Szívcsakra, Torokcsakra, Homlokcsakra, Koronacsakra
Az orgonit működése:
Az orgonit valójában egy energia átalakító, ami képes a negatív (szervezetünk számára káros) rezgéseket pozitív energiákká alakítani. A belül lévő ásványok energiája fokozottan tud hatni.
Az orgonit belső részén: Hegyikristály, Rózsakvarc, Fekete Turmalin, Sungit, Hematit, réz, réz spirál, Atlantiszti védelmező szimbólum van.
Az ásványok ősi népi megfigyelések alapján képesek tisztítani a környezetükben lévő teret, megszűrni a káros föld-, rádió-, mikro, elektromos sugárzásokat és pozitív élet energiával feltölteni a körülöttük lévő teret. Környezetükben harmóniát, békességet és nyugalmat érezhetünk, feltöltik és tisztítják a hármas lényünket.
Az orgonit belsejében lévő kvarckristályok (hegyikristály, rózsakvarc) nyomás alatt piezo elektromossá válnak, így magukhoz vonzzák a negatív ionokat és taszítják a pozitív ionokat a környezetükben. Az ionok arányának átrendezésével a szervezetünk számára tisztább és kiegyensúlyozottabb térben lehetünk, ahol szervezetünk megpihenhet, fellélegezhet és az önregenerációs folyamataira tud koncentrálni. Mivel az ásványok folyamatos nyomás alatt vannak, így sosem merül le és nem kell tölteni sem őket. Az orgonit sajátossága, hogy a benne foglalt kristályok és szimbólumok hatása felerősödik és így még intenzívebben tudnak érvényesülni az életünkben.
Az orgonit működéséről bővebben ITT olvashatsz.
A larimár hatásáról bővebben itt olvashatsz: Larimár